10.000.000 Ft támogatással fejlődhetnek a mezőgazdasági kisüzemek

Megjelent a sokak általa várt KAP-RD09a-1-24 Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása című pályázati felhívás tervezete. Ez azoknak az őstermelőknek, vagy egyéni vállalkozóknak  jelent jó lehetőséget a fejlődésre, akik korábban már elértek legalább 5.000 €-s üzemméretett, de a 10.000 €-t még nem haladják meg. Ők igényelhetnek a tervezett beruházásiak megvalósításához maximum 10 millió Ft támogatást 85%-os támogatás mértékkel.

Erről a felhívásról készítettük az alábbi kivonatot.

 

KAP-RD09a-1-24

Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása

 

Keretösszeg: 29,4 milliárd Forint

 

Várhatóan támogatott pályázók száma: 2500-3000 db

 

A felhívás célja:

A vásárlók részéről egyre nagyobb igény mutatkozik a helyben megtermelt, előállított termények iránt, fontos a termelők és a vásárlók mikro szintű összekapcsolása, ehhez azonban a legkisebb üzemmérettel rendelkező – legtöbb esetben önerővel sem bíró – termelőknek segítségre van szüksége. A támogatás alapvető célja az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzésének és gazdasági több lábon állásának elősegítése. Az ehhez szükséges építéssel járó és építéssel nem járó fejlesztések valósíthatók meg a felhívás által.

 

Ki nyújthat be kérelmet?

  • Mezőgazdasági termelő (őstermelő (akár ŐCSG tagjaként is), egyéni vállalkozó, szociális szövetkezet), akinek a mezőgazdasági üzemmérete legalább 5.000 és legfeljebb 10.000 € STÉ méretű és árbevételének legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.
  • Magyarország egész területéről pályázható

 

Egy lakóhelyről, illetve székhelyről kizárólag egy kedvezményezett lehet jogosult a támogatásra.

 

Nem pályázhat az, aki a VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése vagy a VP2-6.3.1-20 kódszámú Mezőgazdasági kisüzemek támogatása című felhívása alapján támogatásban részesült.

 

 

 

 

Támogatható tevékenységek:

A pályázat kizárólag egy célterületre vonatkozhat!

 

Önállóan támogatható tevékenységek:

  1. célterület: Állattartáshoz kapcsolódó fejlesztések
    • Építéssel járó, állattartáshoz kapcsolódó beruházások (új építés, felújítás, átalakítás, bővítés)
    • Építéssel nem járó, állattartáshoz szükséges gépek, eszközök beszerzése: takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állategészségügyhöz kapcsolódó eszközök, gépek, szálastakarmány betakarítás eszközeinek és munkagépeinek, valamint traktor beszerzése.
  2. célterület: Kertészeti termelőtevékenység fejlesztése
  • Építéssel járó, kertészeti termelőtevékenységet szolgáló épületek, létesítmények építése, bővítése, fejlesztése
  • Építéssel nem járó, kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges alábbi gépek, eszközök beszerzése: mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható munkagépek; vontatott betakarítógépek; szedő platform, szüretelő-szedő gép, szedőputtony; talajművelő gépek; kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges, egyéb gépek, eszközök beszerzése; mezőgazdasági pótkocsi; traktor
  • Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése
  • Betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése: válogatás, tisztítás, osztályozás, csomagolás, gépei vagy gépsorai, kapcsolódó technológiai berendezései
  1. célterület: Terménytisztítók és terményszárítók beszerzése, terménytárolók építése, bővítése, technológiai korszerűsítése
  • Építéssel járó tevékenységek: szántóföldi termények tárolását szolgáló létesítmények építése, bővítése, technológiai korszerűsítése
  • Építéssel nem járó, a terménytároláshoz szükséges gépek, eszközök beszerzése: szárítóberendezések, vetőmagszárítók beszerzése; magtisztítók, elő- és utótisztítók beszerzése; terménytárolókban használatos anyagmozgató gépek és egyéb technológiai elemek beszerzése
  1. célterület: Gyümölcstermő-, gyógy-, aroma és fűszernövény-, borszőlő ültetvény telepítése
  • Új ültetvény telepítése

 

Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek:

  • telepi infrastruktúra-fejlesztés megvalósítása és/vagy eszközbeszerzés, amely magában foglalja a vagyonvédelem gépeinek, eszközeinek beszerzését (max. az összköltség 40%-áig)
  • Áruszállításra, terepi munkavégzéshez használt, N1 járműkategóriába sorolt, gépjárművek beszerzése (max. 5.000.000 Ft támogatásig)
  • Üzemen belüli anyagmozgatás (rakodógép, platós és vontató targoncák és ezek adapterei, kézi hidraulikus vagy elektromos raklapemelő (béka) gépeinek beszerzése
  • Vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez, továbbá tervezéshez szükséges informatikai eszközök és szoftverek beszerzése
  • A 2. célterület 1. pont kapcsán:
    • Esővízgyűjtő rendszer kialakítása
    • Tápoldatozó rendszer kiépítése
  • A 4. célterület kapcsán:
    • Ültetvénytelepítés esetén a telepítési terv szerinti támrendszer kiépítése

 

A támogatás maximális összege: 10.000.000 Ft

 

Támogatás maximális mértéke (intenzitása):

A projekt teljes elszámolható költségének 85%-a.

 

Megvalósításra rendelkezésre álló idő: 24 hónap.

 

Pályázat beadás: szakaszosan, az 1. szakaszban 2025. januárjában

 

Kötelezettségek:

  • A fenntartási időszak 5. évéig a mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret növelése 50%-kal

 

A pontozásos értékelésnél előnyben részesül:

  • Üzleti terv minősége
  • Magasabb élőmunka igényű termékszerkezet kialakítása
  • Felsőfokú végzettség
  • Termelői csoport, vagy termelői szervezeti tagság
  • A mezőgazdasági tevékenység múltja
  • Családi gazdálkodás
  • A termeléshez szükséges erőforrások megléte
  • Kialakult piaci kapcsolatok
  • Szaktanácsadó igénybevétele
  • Térségi szempont (fejlesztendő térségek és települések)
  • Környezet-, klímavédelmi és adaptációs szempontok érvényesítése
  • Magas élőmunkaigényű ágazat (állattartás, kertészet)

 

FONTOS!

  • A pályázat beadásáig el kell készülnie
    • építés esetén az építészeti-műszaki tervdokumentációnak!
    • ültetvénytelepítés esetén a telepítési tervnek és meg kell kezdeni az engedélyeztetést
    • borszőlő ültetvény esetén meg kell lennie a hegybíró által kiadott új telepítési engedélynek

 

A pályázaton való részvételre és az egyes támogatható tevékenységekre további feltételek vonatkoznak, melyeket telefonon történő egyeztetést követően tudunk részletesen átbeszélni!

 

  • Felkeltette az érdeklődését ez a lehetőség?
  • Pályázna, de további információkra van szüksége?
  • Bizonytalan abban, hogy jogosult-e pályázni?
  • Nem tudja, hogy kezdjen bele az előkészületekbe?

 

Akkor keressen minket az alábbi elérhetőségeken még ma!

 

  • Megvizsgáljuk a vállalkozását
  • Átbeszéljük a pályázati feltételeket
  • Díjmentes pályázati előminősítést végzünk
  • Tanácsot adunk a sikeres pályázáshoz
  • Elkészítjük nyerő pályázatát!

 

Miért válasszon minket?

 

  • Eddig minden általunk beadott mezőgazdasági kisüzemes pályázat támogatást nyert!
  • Nyertünk már el 2 milliárdos támogatást is egy projektre és számos sikeres vállalkozásfejlesztési projektet valósítottunk már meg 18 év alatt.
  • Hosszú távú fejlesztési koncepció mentén, a projektötlettől a záró fenntartási jelentés elfogadásáig kísérjük a beruházásokat és minden résztvevővel közvetlenül tartjuk a kapcsolatot
  • Úgy dolgozzunk, hogy közben Ön a saját teendőire tudjon fókuszálni, illetve nyugodtan is alhasson annak tudatában, hogy biztos kezekben van a fejlesztése
  • Tehermentesítjük Önt a pályázatok szervezési-, pénzügyi- és adminisztratív feladatai alól.
  • Biztosítjuk, hogy az elnyert támogatást meg is tarthassa és minden szabályszerű legyen!

 

 

Euten Consulting Pályázati Tanácsadó Kft.

 

Információ, ügyfélregisztráció:

Dávid-Kleisz Bianka

Mobil: +36 20 225 0298

E-mail:

 

 

 

További információért, illetve díjmentes előminősítésért kattintson az alábbi gombra!

Amennyiben Ön a díjmentes pályázatfigyelésre már korábban feliratkozott ügyfelünk, de még nem vett részt pályázati tanácsadáson, vagy nem előfizetőnk és érdekli a pályázati lehetőség, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a +36202250298 számon!