2023. évi termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási iparfejlesztési támogatás: TDIJ-EI/2023

A Támogatás célja, hogy a Magyar Állam vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíjköteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások orosz-ukrán háború gazdasági következményei miatt kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által, a hulladék-újrafeldolgozáshoz nyújtott beruházási támogatás segítségével.

A rendelkezésre álló forrás: 3 304 179 309 Ft

Támogatható tevékenységek:

Jelen támogatási felhívás keretében azon beszerzések támogathatók, amelyek közvetlenül és szorosan kapcsolódnak a felhívás célkitűzéseihez és a beszerzett eszközök érdemben hozzájárulnak a körforgásos gazdaság elveinek érvényesüléséhez.

A Felhívás alapján olyan tevékenységek is támogathatóak, amelyek szakmailag közvetlenül kapcsolódnak az eszközbeszerzéshez.

Fentiek alapján így közvetlenül kapcsolódó tevékenység például:

  • a beszerzendő géphez, eszközhöz, berendezéshez kapcsolódó műszaki tervezés;
  • a beszerezni kívánt gép, eszköz, berendezés használatához kapcsolódó képzési költség.

 

Nem nyújtható támogatás:

  1. a támogatási igény benyújtását megelőzően esedékes tevékenység végrehajtására;
  2. a támogatás felhasználásának határidejét követően felmerült költségek finanszírozására;
  3. ahhoz a támogatási igényhez, amelyben a Támogatási igényt benyújtó szakmai, pénzügyi tartalmat érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik;
  4. olyan tevékenységhez, amelynek szakmai-műszaki tartalma a Felhívásban meghatározott tartalommal nem azonosítható, illetve az azokhoz kapcsolódó feltételeknek nem tesz eleget;
  5. olyan támogatási igényre, amelyben szereplő projektet, vagy annak eredményét a Támogatási igényt benyújtó már más hazai, az Európai Unió, vagy valamely nemzetközi intézmény támogatása terhére korábban elszámolta;
  6. az európai bizottsági közlemény 1.1. szakaszában jogi aktusokban meghatározott szankciók, valamint az európai bizottsági közlemény elfogadását követően az Európai Unió szervei által Oroszország Ukrajna elleni agressziójára tekintettel bevezetett egyéb szankciók hatálya alá tartozó vállalkozások részére, így különösen nem részesülhetnek támogatásban a szankciókat bevezető jogi aktusokban kifejezetten megnevezett jogalanyok, valamint az ilyen jogalany meghatározó befolyása alatt lévő vállalkozások;
  7. az f) pont szerinti szankciókkal érintett ágazatokban folytatott tevékenységhez, ha a támogatás veszélyeztetné a szankciók célkitűzéseit;
  8. amennyiben annak feltétele az, hogy a kedvezményezett a gazdasági tevékenységét áthelyezze az EGT-n belül egy másik országból Magyarország területére;
  9. mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások részére, amennyiben a támogatás a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján kerülne meghatározásra;
  10. a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozásoknak, amennyiben az a 717/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdés a)-k) pontjában említett támogatási kategóriák közé tartozik;
  11. amennyiben a válságtámogatás támogatástartalma az európai bizottsági közlemény 2.1. szakasza alapján nyújtott egyéb támogatásokkal együtt vállalkozásonként – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – meghaladja a 2 000 000 eurónak, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások esetén a 250 000 eurónak, a halászati és akvakultúra-ágazathoz tartozó vállalkozások esetén pedig a 300 000 eurónak megfelelő forintösszeget;
  12. olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

 

A támogatás mértéke és formája:

A projekt során igényelhető legmagasabb támogatási összeg legfeljebb 300 000 000 Ft

A támogatás vissza nem térítendő támogatás, amelynek 75%-a a támogatói okirat kiállítását követően egy összegben, támogatási előleg formájában kerülhet kifizetésre, utólagos elszámolási kötelezettség mellett. A fennmaradó támogatási összeg a záró szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadását követően egy összegben kerül folyósításra.

A támogatás intenzitása legfeljebb az elszámolható költségek 70%-a.

 

A pályázat benyújtására jogosultak köre:

Jelen támogatási felhívásra azon Magyarországon bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek a termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok kezelését/előkezelését és további kezelésre történő átadását/hasznosítását végzik, vagy a támogatási igényben szereplő fejlesztés révén azt megvalósítják, amennyiben

  • Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek,
  • legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek,
  • vállalják, hogy a beruházás keretén belül beszerzett eszközöket, a beruházás befejezésének időpontjától számított legalább öt évig fenntartják és üzemeltetik,
  • átlátható szervezetnek minősülnek.

A támogatott tevékenységek konzorciumban történő megvalósítása nem lehetséges jelen támogatási felhívásban.

 

A támogatási igény benyújtásának határideje 2023. augusztus 31. 23:59 óra.

 

A projekt megvalósításának időtartama 2024. szeptember 30.-ig tart.

 

Fenntartási kötelezettség:

  • Támogatott tevékenység utolsó napját követő öt évig áll fenn