mezőgazdasági vállalkozókat:
Mi a legnagyobb különbség a sikeresen pályázó cégek és a fejlődésre vágyó, de a napi mókuskerékben élő társaik között?
Azt a versenyt már elvesztetted, ahol a
startpisztoly dördülése után indulsz el
A gyakorlat segít gyorsabban megírni egy pályázatot, de a gyorsaság több hibát eredményez.
Nem lenne megnyugtatóbb egy ellenőrzőlista, amin végigmehetünk, mielőtt egy (talán) hibás pályázatot leadunk?
Már az egyre hosszabb felhívások is szűrik a pályázókat, mert keveseknek van türelme végigolvasni és értelmezni azokat.
Nem lenne logikusabb profi segítséget kérni az értelmezésben és a felkészítésben ahelyett, hogy már az olvasásnál feladnánk?
A részletes kiírások miatt gigászi feladat rekordidő alatt minden beszállítót leegyeztetni.
Nem lenne hasznosabb inkább előre gondolkodni, és kapkodás helyett megfontoltan előkészíteni mindent?
Egyre több pályázó. Látod az ismerőseidnél, hallod a szakmádból. Egyre szigorodó feltételek. Újabb és újabb igazolások, engedélyek és tervek kellenek. Egyre fontosabb pontok. A növekvő igény és szigorodó feltételek miatt kőkeményen a pályázaton elért pontok döntenek.
Hogy lehetne így bármire sikeresen pályázni?
Ördögi körbe kergethet téged ez a helyzet: a szigorúság és az időnyomás bizonytalanná tehet.
Magabiztosság nélkül pedig nincs jó tervezés.
Ha nincsenek jó tervek, akkor ingatag lesz a megvalósítás.
Az ingatag megvalósítás miatt pedig ott lebeg a kétely és bizonytalanság: “hát ezt tényleg nem jól csináltam” – és kezdődik minden elölről.
Ahhoz, hogy te extra munka nélkül tudj sok pontot érő pályázatot időben leadni, nem egy újabb “megmondjuk és csináld meg” elemzésre van szükséged.
A pályázás sport: faragj olimpiai befutót a
vállalkozásodból, amely eddig talán csak
bátortalan tanköröket futott
Képzeld el, hogy leülünk egy asztalhoz veled és egy Nagy Könyvvel. Ebben megtalálod a pályázati feltételek 99%-át a pályázatok 99%-ából. Vagyis majdnem mindent.
Ezen a listán tételesen végigmegyünk és három dolgot teszünk:
- mindegyik feltételnél megnézzük, hogy teljesítetted-e már vagy nem,
- ha még nem, akkor kitaláljuk hogyan teljesítheted, és
- segítünk elvégezni a változtatást.
Ez azt jelenti, hogy beszállítókat keresünk, dokumentációt készítünk, terveket ellenőrzünk, rendszereket vezetünk be, felkészítünk.
pályázaton a lehető legtöbb pontot szerezd meg.
“Miért pont ti edzenétek engem?”
Ismerkedj meg a
Profiprojekt Partner Programmal
Így a tiédhez hasonló, előre tervező, szintlépésre vágyó szolgáltató, gyártó vagy mezőgazdasági vállalkozásoknak nem kell aggódnia a kimaradás vagy a kizárás miatt azért, mert lassú volt vagy hiányos anyagot adott be.
Ezért lesz a Profiprojekt Partner Program az új kedvenc céges “folyamatod”, ami tehermentesít téged
- személyes pályázati szakértő tanácsadót kapsz (mindig ugyanazzal a személlyel fogsz egyeztetni)
- személyes, helyszíni egyeztetés a te székhelyeden is történhet (nem kell hozzánk autóznod)
- részletesen felmérjük a vállalkozásod minden területét, hogy átfogó képet kapjunk róla és valóban hasznos segítséget kaphass a fejlődéshez
- részletesen feltérképezzük a fejlesztési céljaidat a valóban releváns forrásszerzési lehetőségek feltárása és az azokra való felkészülés érdekében
- előminősítjük és felkészítjük a vállalkozásodat a pályázati felhívásokra
- segítünk a beruházás megvalósításához szükséges csapat (tervező, mérnök, gép beszállító, kivitelező, hardver/szoftver beszállító, felnőttképző intézmény, stb.)
- felkutatásában, összeállításában,
- a pályázati előkészítő tevékenységük koordinálásában,
- a velük való kapcsolattartásban,
- ajánlatkérésekben és a beérkező ajánlatok ellenőrzésében
- a vissza nem térítendő támogatási lehetőségek mellett a saját forrás biztosítását is segítjük hitellehetőségek felkutatásával
- kidolgozzuk a középtávú fejlesztési koncepciódat
- segítséget kapsz a fejlesztési projektekkel kapcsolatos ötletelésben
- a vállalkozásod igényeire szabott pályázatfigyelést és kiértesítést kapsz
- a várható és a megjelenő pályázati felhívások feltételeit részletesen átbeszéljük veled (elmondjuk, hogy hogyan tudsz megfelelni az előírásoknak)
A Profiprojekt Partner Program
az edzőtábor az olimpiai dobogóhoz
Ezt a programot úgy képzeld el, mint évente megerősítő edzőtábort, ahol a személyi edződ mindent megtesz azért, hogy minden szempontból a legjobb helyzetbe kerülj.
Vagyis mindent megtesz érted.
Ez persze nem történik meg egyik napról a másikra, de egy régóta vágyott pozitív spirál indul el:
- a meglévő, előrelátó magabiztosságod miatt a víziód tervekké válik
- a tervek a megfelelő szervezéssel lelkesedéshullámokat keltenek benned
- a lelkesedésed feltűri az ingujját és kilószámra hozza a pontokat az elkövetkező pályázataidon, ami igazolja a magabiztosságod (tehát nem egyszerűen vakmerő vagy)
Innen tudod, hogy a jó irányba haladsz. Ez elég megnyugtató, nem?
Mennyibe kerül
ez a befektetés?
Éves díjfizetés
Az éves előfizetéssel 11 hónapnyi díjat fizetsz, mert 1 hónapot ingyen kapsz.
460.900 Ft + ÁFA /év
Havi díjfizetés
Az éves előfizetést 12 havi részletben fizeted.
41.900 Ft + ÁFA
vagyis 502.800 Ft/év
A havi és az éves díjfizetés esetén is 100%-os kedvezményt kapsz a pályázatírási díjunkból korlátlan számú pályázat elkészítésére, amennyiben minket bízol meg a pályázatok elkészítésével (uniós pályázatok esetén ez minimum nettó 250.000 Ft + ÁFA megtakarítást jelent pályázatonként).
Emellett a támogatás elnyerése esetén fizetendő sikerdíjunkból további kedvezményeket biztosítunk.
A felmerülő kérdéseid és megnyugtató válaszok
“Nekem ezzel is sokat kell majd foglalkoznom?”
A kezdeti egyeztetések és a rendszeres beszámolókon kívül csak nagyon keveset. Ez azért van így, mert minden tervezési-szervezési terhet átvállalunk.
“Mi van akkor, ha a következő egy évben nem indulok pályázaton?”
A Partner Program lényege nem az, hogy egy konkrét pályázatot megírjunk neked (de ezt is tartalmazza részben). A cél az, hogy a következő releváns pályázatokra felkészítsük a vállalkozásodat.
“Nem elég majd akkor megkeresnem titeket, ha van konkrét kiírás, amire jelentkeznénk?”
Csak a vakmerő vállalkozók keresnek akkor segítséget, amikor már majdnem késő. Egy pályázatra elő kell (és lehet) készülni, egyébként rohanás lenne a pályázatírásból.
“Lehet részletekben is fizetni?”
Igen. Az egyéves program díját vagy egyben kifizeted (ekkor 1 hónapot ingyen kapsz), vagy pedig havi részletekben fizetheted.
“Mennyi időre szól a programra való előfizetés?”
12 hónap, dátumtól dátumig, és igény szerint megújítható.
“A Program azt jelenti, hogy egy éven keresztül pályázatot írtok nekem?”
Nem feltétlenül. A Partner Programunk célja az, hogy a te cégedet előre felkészítsük az összes releváns jövőbeli pályázatra. Lehet, hogy pár hónap múlva pont lesz egy ilyen kiírás, de addig is elemzünk, tervezünk, szervezünk neked a későbbi sikeres pályázásért.
Bármi kérdésed van, ügyfélszolgálatunk örömmel segít Neked!
+36202250298