Hogyan nyerhetsz Te is pályázati támogatást a szervezetednek
(akkor is, ha nem vagy pénzügyi zseni, vagy tapasztalt pályázatíró)?
Biztosítani szeretnéd a civil szervezeted működési hátterét?
Jó lenne, ha külső segítség nélkül is tudnátok támogatást elnyerni és beruházásokat megvalósítani?
Számolgattad már, mennyi forráshoz juthatna szervezeted egy-egy pályázattal, de azt sem tudtad hogyan állj neki?
Nézegetted már a pályázati kiírásokat, de mindegyik túl bonyolultnak tűnt?
Úgy érzed egy kis segítséggel képes lennél Te is egy elszámolás, vagy beszámoló összeállítására, csak erre nem volt eddig megfelelő platform?
Akkor most megtaláltad azt, amit kerestél!
Együtt elkészítjük az első, vagy a következő pályázatodat, amivel megvalósíthatod a civil szervezeted céljait!
Csatlakozz Te is a Civil Pályázati Klubhoz!
Együtt elkészítjük az első, vagy a következő pályázatotokat!
Így megvalósíthatod a civil szervezeted céljait!
A Civil Pályázati Klubot a civil szervezetek azon képviselőinek, munkatársainak, illetve könyvelőinek ajánljuk, akik aktívan részt vesznek, vagy részt vennének a civil szervezet életében felmerülő pályázatok írásában, menedzselésében.
Segítségével jelentősen csökkentheted a civil szervezeted kiadásait, hiszen nem kell pályázatírási díjat, sikerdíjat és projektmenedzsment díjat fizetned egy pályázatírónak.
Csatlakozz a Civil Pályázati Klubhoz, ha…
- szeretnél egy pozitív, támogató közösség tagja lenni, ahol hasonlóan lelkes civil szervezeti képviselők vannak, mint Te
- szeretnél olyan elméleti és gyakorlati tudáshoz jutni, amivel magabiztosan vághatsz bele egy pályázat elkészítésébe, vagy egy nyertes pályázat megvalósításába
- szeretnéd pályázati támogatáshoz juttatni az általad képviselt civil szervezetet
- még csak most ismerkedsz a civil pályázatokkal
- vagy készítettél már civil pályázatot és/vagy csináltál pénzügyi elszámolást, de felfrissítenéd a tudásod
- szeretnél azonnali segítséget kapni, ha elakadsz valamiben
- nem szeretnél egy vagyont kifizetni egy pályázatírónak
Miért lesz jó Neked, ha klubtaggá válsz?
- Pénzt spórolsz a civil szervezetednek, mert nem kell pályázatírót fogadnod a pályázatod elkészítésére
- Minden információt pályázati szakértőktől, egy helyen kapsz meg, így Te is képes leszel mindazt elvégezni, amiért eddig egy vagyont fizettél
- Rövid videókkal lépésről-lépésre sajátíthatod el a szükséges tudást
- Magabiztossá válsz a pályázati online felületeken, mivel bemutatjuk azt, amit neked is tenned kell
- Számos mintadokumentum közül válogathatsz, így mindig tudni fogod, hogy mikor mit kell elkészítened
- Egy segítő közösség tagjaként megismerheted más civil szervezetek tapasztalatait egy-egy projekt lebonyolításával kapcsolatban
Mi mindent kapsz a tagsággal, ha most csatlakozol a Civil Pályázati Klubhoz?
#1 Zárt Facebook csoport tagság, ahol mindenki segít
Azonnali hozzáférést kapsz a Civil Pályázati Klub Facebook csoporthoz, ahol Hozzád hasonlóan motivált és lelkes, pályázatokat készítő civil szervezetek képviselői és az Euten Consulting Pályázati Tanácsadó Kft. pályázati szakértői is jelen vannak.
✔ Barátkozhatsz, tapasztalatot cserélhetsz, segítséget kérhetsz
✔ Segítünk, ha elakadtál valahol
✔ Rá tudsz keresni egy-egy témára és láthatod az azzal kapcsolatos korábbi beszélgetéseket
✔ Motivációt kapsz, hogy elkészüljön a pályázatod/beszámolód
Értéke: 60 000 Ft+ÁFA/év
#2 Zárt, kizárólag klubtagoknak elérhető kurzusok, ahol lépésről-lépésre tudsz haladni
Azonnali hozzáférést kapsz a Civil Pályázati Klub online platformjához, ahol pályázati kiírásonként, témákra bontva jelennek meg az egyes kurzusok rövid videók formájában és azok segédanyagai
✔ Segítünk értelmezni a pályázati felhívásokat és azok mellékleteit
✔ Együtt készítjük el a pályázatot/elszámolást/beszámolót, online
✔ Nézed a videót, megállítod, megcsinálod és folytatod
✔ Elmondjuk a működő stratégiákat, megoldásokat
✔ Megmutatjuk, hogyan csináld meg a gyakorlatban
✔ Minden videóhoz azonnak hozzáférsz és bármikor újra nézheted
✔ Pályázati felhívásonként kategorizált tartalom
✔ Szöveges leírások, ellenőrző listák, letölthető anyagok
✔ Folyamatosan bővülő tartalom
Értéke: 120 000 Ft+ÁFA/év
#3 Hozzáférés a segédanyagok gyűjteményéhez
Ezzel biztosíthatod, hogy mindig legyen előtted egy minta, amit modellezni tudsz
✔ Letölthető sablonok
✔ Irat és dokumentum minták (pl. adatlap szöveg minták, beszámoló szöveg minták, egyéb nyilatkozat minták, vállalkozási szerződés minták, Exel minták költségvetés és elszámolás összeállításához, stb.)
Értéke: 40 000 Ft+ÁFA/év
#4 Rendszeres csoportos konzultációk, ahol szakértőktől kérdezhetsz
Ha elakadnál egy pályázati elszámolásban vagy egy beszerzés során merült fel olyan kérdés, mely megválaszolásában segítségre van szükséged, akkor mi ott vagyunk és válaszolunk.
✔ Havonta 2 alkalommal
✔ Csoportos online konzultáció
✔ Kérdezz-felelek lehetőségével
✔ Tapasztalt szakértői segítség
Értéke: 7 500 Ft+ÁFA/alkalom, 180 000 Ft+ÁFA/év
#5 Online élő workshopok (YouTube/Facebook live) az aktuális témákban
Online élő videós workshopokon vehetsz részt, ahol megmutatjuk pl. egy pályázati adatlap kitöltését, egy szakmai beszámoló elkészítését és annak tartalmi követelményeit, a pénzügyi elszámolás előírásait, és gyakori hibáit, valamint azok elkerülési lehetőségeit.
✔ Havonta 1 alkalommal
✔ Nem kell utaznod a részvételhez
✔ Megismerheted az újdonságokat
Értéke: 12 000 Ft+ÁFA/alkalom, 144 000 Ft+ÁFA/év
#6 Pályázati hírlevél szolgáltatás
A megjelenő pályázati felhívásokról, egyéb pályázati hírekről, az új videókról, valamint a közelgő eseményekről emailben értesítünk.
Értéke: 12 000 Ft+ÁFA/év
Klubtagság összértéke: 556 000 Ft+ÁFA/év
(bruttó 706 120 Ft/év)
De ha most előfizetsz klubtagságunkra, akkor mindez egyben, őrülten alacsony áron,
mindösszesen ….. Ft+ÁFA (bruttó ….. FT) havidíjért elérhetővé válik számodra!
Az előfizetői díj összegének megállapítása az igényfelmérés visszajelzései alapján történik, ezért a későbbiekben kerül megjelenítésre.
Az előregisztráció nem jár fizetési kötelezettséggel, kizárólag az érdeklődők összegyűjtését célozza, hogy az elindulást követően az elsők közt tudj csatlakozni a Civil Pályázati Klubhoz!
Az előregisztrációhoz kérjük töltsd ki az alábbi rövid űrlapot és hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot!
Székhely: 7091 Pári, Nagy u. 18.
Telephely 1./levelezési cím: 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 20/C. 2. em. 2.
Telephely 2.: 8200 Veszprém, Ady Endre u. 8. fsz. 3.
Cégjegyzékszám: 17-09-009870
Adószám: 24309138-2-17
Ügyvezető: Szente Ferenc
Mobil: +36203846717
E-mail: